Összehozza az embereket a LEADER 2010.07.28 15:41
Jókedv, tánc, mulatság. Ezek jellemzik Buzsákot - legalábbis egy évben három alkalommal biztosan: pünkösdkor, a búcsú ideje alatt, illetve a szüreti mulatságon. Tapolcai József polgármester szerint ez a három nagyszabású rendezvény nagyon fontos a település életében. Ezért is pályáztak a Leadernél összesen három millió hétszázezer forintra, amit rendezvényszervezésre és marketingtevékenységre költhetnek majd egy pozitív elbírálás esetén.

A saját erő ennél a projektnél mindössze csak öt százalék, melyet természetesen fedez a buzsáki önkormányzat. Tapolcai Úr szerint egyedül az időjárástól kell tartani, mivel ezek az összejövetelek mind kültéri rendezvények, így egy rosszkor jött rossz idő áthúzhatja a számításaikat.

S hogy hogyan mulatnak Buzsákon, azt bárki megtapasztalhatja akár a mostani, augusztusban megrendezésre kerülő Nagyboldogasszony napi buzsáki búcsún, ami hagyományosan megmaradt ugyan az egyházzal közös ünnepnek, de ettől függetlenül osztja majd bőven a földi örömöket a helyszínre látogatók között. Lesz operett est, taibox bemutató, és nem akármilyen folklór műsor is… de a polgármester szerint a legfőbb és legfontosabb mégiscsak az, hogy együtt lehet lenni. Azt mondja: azok a dolgok, amelyek összehozzák az embereket, és közösséget kovácsolnak, hasznára válnak az egész országnak.

 

Király Erika

 
Minden jog fenntartva! Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság