Elnyelte a kráter a falunapi pénzt 2010.07.19. 13:43
Sonline.hu
Munkával telt a falunap Somogybabodon: a település úgy döntött, a műsorra szánt pénzből elkezdik betemetni a falu határában bő hónapja keletkezett szakadékot.

Júniusban nyílt meg a föld Somogybabodon, a hatalmas esőzések miatt több száz méter hosszú, helyenként tizenöt méter széles, s csaknem ugyanilyen mély szakadék keletkezett a falu keleti oldalán a löszös domboldalon. A szakemberek – katasztrófavédők, a pécsi bányakapitányság illetékesei – akkor felmérték a területet, s kiszámolták, körülbelül nyolc és félmillió forintból lehetne feltölteni a krátert. Ám ilyen mennyiségű kő és zúzalék somogybabodra szállítása komoly logisztikai szervezést igényelne, hiszen nagyjából négyszáz kamionnyi töltőanyagra lenne szükség.

Mivel a település büdzséje nem bír el ilyen be nem tervezett költségeket, állami segítséghez folyamodtak. Ám addig is, míg kérvényüket elbírálják, úgy döntöttek, valamelyest a maguk erejéből is javítanak az áldatlan állapoton.

– Az interneten indult, az augusztusi tűzijátékok költségét a borsodi árvízkárosultaknak szánó mozgalom adta az ötletet – mondta Csima Sándor polgármester. – Úgy döntöttünk, az idei falunapi műsorra szánt pénzből, nagyjából négy-ötszázezer forintból legalább a közvetlen életveszéllyel járó állapotot megszüntetjük.

Szombaton reggel így vagy hetven helybéli ragadott ásót, lapátot, hogy segítsen megpakolni a traktorok mögé kötött pótkocsikat, melyek a földet a szakadék keskenyebbik feléhez hordták, ahol két munkagép próbálta betemetni az árok keskenyebbik részét. A valóban félelmetes kráter falait pedig markolókkal bontották meg, hogy ne tudjanak tovább szakadni, s mélységük is csökkenjen.

A péntek délután megkezdett munkával szombat estére végeztek a somogybabodiak, akiknek a tűző nap – lehetett vagy negyvenöt fok, a traktorok kabinjában pedig úgy ötven... – sem szegte kedvét. Főként, hogy tudták, teljesen azért nem marad el a falunap, este közös vacsora és szerény műsor várt mindenkit. És ezúttal tényleg volt mit megünnepelni is.

 
Minden jog fenntartva! Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság