„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”

Keresés
Címlap Vörs

Vörs

A "Vadvízországnak" nevezett Kis-Balaton mellett fekvő üdülőfalu, Vörs, kedvező természeti adottságainak köszönhetően a balatoni ökoturizmus egyik kiindulópontja.
A hajdani Balaton jóval nagyobb kiterjedésű volt a mai tónál. Nyugati medencéjének természetes átkelőhelye Fenékpuszta és a vörsi Máriaasszony-sziget között húzódott.


A természeti környezet, a horgászásra, vadászatra alkalmas környék, a Balaton közelségének köszönhetően Vörs kedvelt üdülőfalu. Számos kertes házban várják a nyugodt, falusi környezetben pihenni vágyó vendégeket.
A település hagyományőrző nevezetessége a vörsi betlehemezés és a Márton-napi búcsú.


A falu tájházában berendezett kiállításon a Balaton-környék parasztságának XIX. századi élete elevenedik meg, de látható itt bemutató a Kis-Balaton világáról is. Egy másik, a helyi tűzoltószertárban kialakított kiállításon a XIX. század végének, a XX. század elejének tűzvédelmi eszközeit, módszereit mutatja be.


Vörs a 7501-es számú útról Balatonszentgyörgy felől, illetve vasúton is megközelíthető.
A település Somogy megye északnyugati szögletében, a Kis-Balaton, a Balaton és a Marcali-hát által határolt sík terület települése.


A Kis-Balaton természeti szépsége, a Balaton természetes vonzása mellett a termál-, és gyógyvízű Zalakaros és Hévíz közelsége, az átmenő forgalom nélküli község nyugalma és a falu nevezetességei révén ideális idegenforgalmi és turisztikai célpont. A legközelebbi város Keszthely, 12 kilométerre van. A jó közúti közlekedést a közeli 7-es főút biztosítja, s ezt tovább javítja a hamarosan elkészülő M7-es autópálya. A helységnek saját vasútállomása van a Budapest-Nagykanizsa vonalon, a gyorsforgalmú járatokra a 4 kilométerre lévő Balatonszentgyörgyön szállhatunk fel.
 
Nagy az érdeklődés a külföldiek részéről, mely az építkezésekben és házvásárlásokban mutatkozik meg.
Nemcsak a természeti táj szépsége, a Kis-Balaton madárvilága vonzza a turistákat, hanem az itt található eredeti bútorokkal berendezett tájház, a páratlan Tűzoltó Múzeum és a 200 éves impozáns templom is.

 

A pihenést, szórakozást biztosítják a horgászati-vadászati lehetőségek (a falu határában található három halastó és gazdag vadállomány).

 

A községben tíz-tizenöt kertes, családi ház kiadó az idelátogató hazai és külföldi nyaraló családok számára, ahol igény szerint biztosítanak teljes ellátást, a környék bemutatását, programok szervezését.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt.

 

Székhely: 8695 Buzsák, Fő tér 1.
Munkaszervezeti iroda: 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4.
8700 Marcali, Rákóczi út 11.


Email: info@delbalatonileader.hu

Telefon: +36204668413


2014. évi beszámoló >>

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (PDF) - Dél-balatoni LNPV Zrt.

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia - Célterületek (XLS)

(frissítve:2011.05.31)

Dél-balatoni összefogás a helyi értékeken nyugvó fejlődés érdekében.