„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”

Keresés
Címlap Látrány

Látrány

A Balaton-partjától alig három kilométerre, a 67-es út mentén, a külső somogyi dombság keleti lábánál fekszik Látrány, egy csaknem ezerötszáz lakosú nagyközség, amely több település közigazgatási, oktatási és orvosi feladatait is ellátja. Bár vasút legközelebb csak Balatonlellén van, a közlekedés mégis fejlett a térségben, hisz az említett főúton sűrű buszhálózat szállítja az utasokat. A település a millennium évében ünnepelte alapításának 675. évfordulóját. A kutatások szerint Koppány nemzetsége alapította a Péntekhelypuszta alatt elhaladó hadiút mellett az eredetileg védelmi és katonai célokat szolgáló települést. Ősi magva éppen ezért ritkán látható településszerkezeti sajátosságokra utal, amely megőrizte a honfoglaló magyarság jellegzetes letelepedési formáit. 

Látrány - amelyet az oklevelek 1325-ben említettek először királyi birtokként - a középkor idején virágzó település volt. A XIV. században már a fontosabb szőlőtermőhelyek közé tartozott a térség. A török hódoltság idejére aztán a népesség megcsappant - 1555-ben például mindössze három portát írtak itt össze - s csak a XIX. században kezdett el ismét a lakosság száma növekedni. A hosszú idő alatt Látrány elveszítette addigi meghatározó szerepét, amelyet két Balaton-parti település vett át: Balatonlelle és Balatonboglár. A község legértékesebb építészeti remeke a két templom: a barokk stílusú római katolikus templomot 1769-ben építették, a református templom falait pedig 1824-1828 között emelték - utóbbi a copf stílus sajátos jegyeit őrzi magán.

A nagyközség érdekes és fontos természetvédelmi területet is magáénak tudhat: a látránypusztai ősgyep 226 hektáros területét 1992-ben nyilvánították védetté értékes növény- és állatvilága miatt. A Tetves-patak mentén felhalmozódott futóhomok növényzete azért is egyedülálló, mert Somogy megyében itt maradt meg a legnagyobb összefüggő láprét természetes formájában. A ritka kincsért és a Balaton vízgyűjtő-területének megóvásáért több település is összefogott. A községben napjainkban csaknem másfélezren élnek a több mint ötszáz lakóházban, amelyek közül többet külföldiek birtokolnak. A település csaknem teljesen közművesített, s az utak nagy része szilárd burkolatú. Az elmúlt években több fiatal fogott házépítésbe a Balaton-partinál kedvezőbb telekáraknak köszönhetően. 

 

Sok a vállalkozó, többségük az idegenforgalmi szezon alatt különféle szolgáltatást végez: Látrány a balatoni háttérturizmus legfontosabb bázisa. A lakosság másik részének fő megélhetését a mezőgazdaság, azon belül a szőlő- és gyümölcstermesztés adja. Emiatt egyébként a községben igen alacsony, mindössze két százalékos a munkanélküliség. Látrány legfontosabb kitörési pontját a turizmus kínálja, hiszen a Balaton-part közelsége miatt a külföldiek szívesen látogatják a nagyközség létesítményeit útban Kaposvár, vagy éppen Balatonlelle felől jövet. Az önkormányzat legfontosabb célja, hogy Látrány teljesen összkomfortossá váljon. A szennyvízhálózat kiépítése érdekében például a kisrégióval közösen fogtak bele a nagy beruházásba, a csatornázásba. Emellett a falu arculatának folyamatos csinosításáról sem feledkeznek meg. A jövő nagy terve, hogy a falu határában fekvő szép tavat, a Füzest horgászparadicsommá alakítsák, s pihenőparkot építsenek ki. Az önkormányzat több intézményt tart fenn: az iskola és óvoda mellett könyvtár és művelődési ház is működik.

 
Látrány kedvelt látványossága a Vincellér pince, egy kétszintes, tekintélyes alapterületű vendégfogadó, ahol a finom ételek és nem kevésbé nemes nedűk mellett esténként szórakozási lehetőséget is találnak maguknak a betérők. A település élete a nyári időszakban jelentősen megélénkül, ilyenkor számos program vonzza a látogatókat. A Kerek Világ Közművelődési Egyesület 2000 novemberében alapította egy budapesti orvos házaspár, akik már évek óta fő mozgatói a település kulturális életének. Gyakorta szerveznek ismeretterjesztő és szórakoztató rendezvényeket, többek között történelmi előadásokat, zenés és táncos találkozókat. A színes programok iránt nemcsak a fiatalok és a középkorúak érdeklődnek, hanem a nyugdíjasok is, akik nyugdíjasklubot alapítottak. Ők minden év áprilisában nagy sikerű Ki mit tud? találkozót szerveznek a környék hasonló klubjainak.

 


Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt.

 

Székhely: 8695 Buzsák, Fő tér 1.
Munkaszervezeti iroda: 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4.
8700 Marcali, Rákóczi út 11.


Email: info@delbalatonileader.hu

Telefon: +36204668413


2014. évi beszámoló >>

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (PDF) - Dél-balatoni LNPV Zrt.

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia - Célterületek (XLS)

(frissítve:2011.05.31)

Dél-balatoni összefogás a helyi értékeken nyugvó fejlődés érdekében.