„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”

Keresés
Címlap Hírek Eredményesen lobbiznak a fiatal gazdák Brüsszelben

Eredményesen lobbiznak a fiatal gazdák Brüsszelben

Kiemelt figyelmet szentel az Európai Unió a fiatal gazdáknak a 2014-től induló finanszírozási ciklusban. A magyar EU-elnökség alatt elfogadott dokumentum szerint az agráriumban olyan kihívásokkal is szembe kell nézni, mint a foglalkoztatási lehetőségek hiánya, a demográfiai változások és generációváltás. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) kezdeményezi a farmgyakornoki program bevezetését is.

Az Európai Unió Tanácsának soros, magyar elnöksége alatt sikerült lezárni a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőjéről szóló vita első részét. Ezt bizonyítja a 2011. március 17-én megjelent Elnökségi Következtetések „a KAP jövője 2020-ig” címet viselő európai bizottsági közleményről. A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) üdvözli, hogy a magyar elnökség alatt, a tagállamok kétharmados többségével elfogadott dokumentum tartalmazza azokat az alapvető elemeket, amelyek biztosíthatják egy továbbra is két pilléren nyugvó, erős Közös Agrárpolitika fenntartását, amely a hazai gazdálkodóknak is alapvető érdeke.

A fenntartható élelmiszer előállítás, a természeti erőforrásokkal való okszerű gazdálkodás és a kiegyensúlyozott területi fejlődés valamennyi európai polgár közös érdeke.

Az „Elnökségi Következtetésekben” kiemelten szerepel, hogy a vidéki területeknek olyan kihívásokkal is szembe kell néznie, mint a foglalkoztatási lehetőségek hiánya, a demográfiai változások és generációváltás a mezőgazdaságban. A dokumentumban hangsúlyosan szerepel, hogy a fiatal gazdálkodók és az ágazatba újonnan belépők speciális igényeit az eddigieknél jobban kell kezelni, legyen szó gazdaságalapításról, átvételről vagy átalakításról. Ebben a vidéki infrastruktúrának és a tudás transzfernek szakmai, gyakorlati képzéseken, szaktanácsadói szolgáltatásokon keresztül fontos szerepe van.

A Fiatal Gazdák Európai Tanácsa (CEJA) tagszervezetei, így az AGRYA részvételével is, egy javaslatcsomagot dolgozott ki a 2014-2020 közötti Közös Agrárpolitika reformjához kapcsolódóan. A „Fiatal Gazda Csomagban” megfogalmazott javaslataink reményeink szerint segítséget adnak a döntéshozóknak a probléma kezeléséhez.

A csomag kiegészítéseként az AGRYA javasolja a farm gyakornoki program bevezetését is. A program a foglalkoztatás igazolt költségeihez ad átalány jellegű támogatást és abban segít, hogy a fiatal gazdálkodó sikeresen indíthassa el saját vállalkozását, vagy vegyen át egy már működő gazdaságot. A projekt nem titkolt célja, hogy enyhítsen az egyes mezőgazdasági üzemekben tapasztalható fiatal szakember hiányt. Ezen túl a gazdaságok működése során a tanulmányait frissen elvégzett fiatalokon keresztül megjelenik egy újfajta szemléletmód, amely az innováció kiindulási pontja lehet.

A „Fiatal Gazda Csomag” hamarosan elérhető magyar nyelven is az AGRYA weblapján (www.agrya.hu).

Forrás: agrarhirek.hu

 


Dél-balatoni LEADER Vidékfejlesztési Nonprofit Zrt.

 

Székhely: 8695 Buzsák, Fő tér 1.
Munkaszervezeti iroda: 8640 Fonyód, Blaha Lujza u. 4.
8700 Marcali, Rákóczi út 11.


Email: info@delbalatonileader.hu

Telefon: +36204668413


2014. évi beszámoló >>

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia (PDF) - Dél-balatoni LNPV Zrt.

Helyi Vidékfejlesztési Stratégia - Célterületek (XLS)

(frissítve:2011.05.31)

Dél-balatoni összefogás a helyi értékeken nyugvó fejlődés érdekében.